Felelet a Mondolatra: nők a közéletben, megéri megpróbálni!

A szerző külpolitikai tanácsadó az Európai Parlamentben, az MCC Női Közéleti Vezetőképzőjének korábbi programvezetője.

Két választása van valakinek, akit a média kritikus hasábjain pellengérre állítanak: csendben marad, vagy válaszol. S bár oly sok alkalommal jelent meg „oknyomozó”, „tényfeltáró” és „mélyre ásó” elemzés a Mathias Corvinus Collegium képzéseiről egyes sajtóorgánumokban, mindezidáig nem éreztem szükségét, hogy harcoljak nyilvánvalóan leegyszerűsített és politikailag számonkérő írásokkal. Ezúton sem harcolni jöttem, csak beszélgetni. Beszélgetni egy számomra fontos közösségről és egy célról, amiért az elmúlt három évben – mint MCC-s diák, majd mint programvezető – dolgoztam és amelynek kereteit és valódi mondanivalóját – úgy tűnik – érdemes újra tisztázni.

Fontos leszögezni, hogy a program kis létszámú, évente mindössze húszfős évfolyamokkal dolgozik. Egy ilyen keretrendszer nem ígéri, nem is ígérheti az azonnali megoldást egy-egy társadalmi kihívásra, csupán szerényen megpróbálkozhat a szemléletváltás elindításával, tudatosítással, fontosnak vélt üzenetek terjesztésével. A Női Közéleti Vezetőképző örökzöld üzenete pedig az, hogy „megéri megpróbálni” egy nőnek a közéletben való működést.

A beszélgetések során olyan sikeres női hangokat próbálunk megszólaltatni, akiknek elegendő tapasztalata van a munka és a magánélet közötti útvesztőben, hogy példaként szolgálhasson a diákok számára és a valódi nehézségekre is felhívja a figyelmet, mindezt őszinte, informális hangulatú beszélgetések keretében. A szakmai pillérrendszer emellett biztosítja, hogy a résztvevők hasznos tudást szerezzenek a jogalkotási folyamat, az állami intézményrendszer, a diplomácia és protokoll, a közgazdaságtan, valamint a pszichológia és az önismeret területein.

A program semmilyen szakaszában nem rendelkezett ráhatással a Kormány összetételére, az Országgyűlésben mandátumot szerzett női képviselők számára, illetőleg a közigazgatásban részt vevő női állami vezetők arányára vonatkozóan.

Éppen ezért furcsán tetsző társítás és következtetés, hogy a tavalyi évben a közéletből távozó két női politikus ügyére az MCC-nek, s ezen belül is a Női Közéleti Vezetőképzőnek kellene választ adnia, illetve hogy mindez végső soron megkérdőjelezi a képzés létjogosultságát. A történtek természetesen megrázták az NKV alumna közösségét is, de a cél továbbra is az, hogy az események ellenére a nőknek elegendő tere és motivációja legyen a közéleti karrier elkezdéséhez, ehhez a személyes fejlődéshez pedig az MCC platformot, oktatókat és támogató diákközösséget tud nyújtani. Éppen most, éppen egy ilyen pillanatban kiemelten fontos ez a képzés, s reményeim szerint precedenst teremt majd.

A program semmiképp sem „NER-képző”, vagy „aranykártya” a minisztériumokba és nagykövetségekre, a kiválasztás is többlépcsős érdemalapú folyamat – ahogyan azt már számtalanszor transzparensen kommunikáltuk –, logikai és szókincs tesztet, valamint közéleti műveltségi tesztet is tartalmaz, a szóbeli vizsgán pedig a jelentkező beszédkészségét, csapatjátékos voltát, motiváltságát és tájékozottságát figyeljük, nem vizsgáljuk politikai hovatartozását sem akkor, sem később.

Szomorú, hogy a kormányzati intézményekben dolgozó résztvevők mellett a cikk írói kifelejtették az olyan diákok felsorolását az irományukból, akik nemzetközi szervezeteknél, civil szervezeteknél, cégeknél, vagy a magánszféra egyéb területein tevékenykednek, ellenben fontosnak tartották pár résztvevő egyértelmű beazonosításra alkalmas módon való indokolatlan megjelenítését, holott erre sem az érveik alátámasztásához, sem egyéb cél igazolásához nem volt szükség.

Sajnálatos az is, hogy a cikk több torzítást tartalmaz a meghívott előadók és a nemi arányok tekintetében, a programban túlnyomó részt női előadók szerepelnek (a cikk az egyetlen olyan szimulációs feladatot emelte ki, ahol a zsűribizottság tagjai férfiak voltak), bár abban sem látok kivetnivalót, hogy egy ilyen képzésben férfi előadók és hangok is megszólaljanak.

A cikk okkal nem vitatkozik azzal a kijelentésemmel, hogy a feminizmus eszméje valamiképp eltorzult, ahogyan azzal sem, hogy a férfigyűlölet és az egészségtelen versenyszellem erősítése férfiak és nők között nem visz előre egyetlen társadalmat sem. Ezek – úgy hiszem – tagadhatatlan tézisek. Megjegyzem, hogy egyetlen alkalommal sem közvetítettünk a résztvevők felé olyan üzenetet sem, hogy a női lét kizárólagos célja a gyermekvállalás, ilyen állításokat egyik előadó, oktató sem közölt. A képzés célja egy olyan közösség megteremtése, amelyben különböző női történetek feldolgozásával és megértésével a résztvevők egymást segítve közelebb kerülhetnek saját céljaik, erősségeik és gyengeségeik felismeréséhez. Sok végzett alumna a közéleti tudásanyag mellett leginkább az önismereti fejlődését emelte ki a program végeztével.

Remélem, hogy a későbbiekben erről valódi párbeszéd indul és azt is, hogy az MCC Női Közéleti Vezetőképzőjéhez hasonló programok elindításával valóban több nő kaphat mikrofont a magyar közéletben.

Szíves mérlegelésre bocsátom, hogy vajon megéri-e a nők képzéséről folytatott diskurzust olyan politikai köntösbe öltöztetni, amely visszatetszést és rosszindulatú kommentáradatot szít egy-egy médiaplatform követői körében? (Erre számos ékes példa található a 444 Facebook-oldalán megjelent bejegyzés alatt.) Ugyanitt érdeklődöm, nem érdemesebb-e közös célként kezelni a témát és szemtől szemben beszélgetni, mint csak teljesíteni a heti karakterszámot? Ajánlom emellett a jelentkező és végzett hallgatók életútjának közelebbi megtekintését, számos kimagasló tudományos értekezés, valamint innovatív és értékes társadalmi kezdeményezés köthető diákjainkhoz, ez talán végső pontot tehet a „protekciós” hátteret feltételező lózungok végére.

Remélem, hogy amennyiben ilyen sok időt és energiát fordítanak egy elemzésre, a jövőben veszik majd a bátorságot, hogy személyesen felkeressenek, és nem csak a közösségi média platformok poszt szövegeit személytelenül kimásolva ragadnak pennát. Igen jót tenne a magyar újságírásnak ez a fajta valódi eszmecsere.

Remélem ugyanakkor azt is, hogy e rövid írás valamiképp emlékhelyet állíthat annak a bizonyosságnak, hogy a nők magas szintű képzése és a bennük való hit közös cél Magyarországon – politikai oldaltól függetlenül.

Nyitókép: MCC